Tony Brown (ungarisch)

Nem élhetek, de nem is halhatok meg

Tony egy észak-karolinai börtönben látta meg a napvilágot, hat hónappal azután, hogy lopás miatt elítélt anyját megerőszakolta egy börtönőr. Örökbefogadó szülőkhöz kerül, ahonnan azonban a rendszeres bántalmazások miatt a gyámhatóság kiemeli és árvaházban helyezi el.

“Úgy tűnt, hogy árvaként még nem éri el az ember a társadalom legalsó fokát, hanem van egy még alacsonyabb szint is, amit csak az olyan gyerekek ismernek, mint én, akinek nem az az egyetlen bűne, hogy nincsenek szülei, de még azt a gaztettet is elköveti, hogy túl sötét bőrszínnel születik.”

Gyermekkorát csillapítatlan szeretetéhsége és az abúzus különböző formái kísérik. Tizennyolc évesen utcára kerül, drogdílerként a rendőrség elől bujkál, míg végül már csak egyetlen kiutat lát nyomorából: az öngyilkosságot. Élete ekkor azonban drámai fordulóponthoz érkezik…
… ami olyan mértékű változást hozott, hogy egészen 2017-ben bekövetkezett haláláig Damaris Kofmehl svájci írónő férje lehetett.

Hier erhältlich: www.fatyol.hu

CHF 20.00